Cs. Gyimesi Éva emlékeztetett, a Babes–Bolyain 5500 magyar hallgatót tartanak számon. Egy 1993-as adathoz képest (800 fő volt a magyarul tanulók száma) a létszám közel meghétszereződött, s ha az egykori Bolyain évente tanulók számával (1200–1500) összevetjük, akkor ez a mai létszám annak több mint háromszorosa. A napokban megjelent felvételi tájékoztató szerint a 103 szakosodási lehetőségen belül 58 magyar nyelvű tanulmányi ágazat van meghirdetve, de nem közlik, milyen mértékben biztosított a magyar tanszékrészlegeken a diszciplínák megfelelő szakemberekkel történő lefedése. A jelenleg magyarul tanuló diákok létszáma, ha a Babes–Bolyain kívül a Partiumi Keresztény Egyetemet, a Sapientiát, a teológiai karokat, a színész- és orvosképzést és a bukaresti hungarológia szakot stb. is egybevesszük, huszonháromezer, tehát nagy tömegű értelmiségi utánpótlás létezik. Azonban a nyilvánosságban ez a magyar diákság nem látszik eléggé. Ehhez képest a két világháború közötti fiatal egyetemista értelmiség sokkal artikuláltabban jelenítette meg érdekeit (Venczel József és mások). A problémákra rákérdező diákot (Száfta Szendét) a Szabadságban rögtön valamely beszervezés, manipuláció, rosszindulatú politikai szándék eszközének tekintik. A diákok esélyegyenlőségének feltétele a jó könyvtárak, laboratóriumok, egyetemi jegyzetek, internet-hozzáférés kellő mennyiségének biztosítása (lenne), különösen ma, a tömegoktatás korszakában. A mai romániai egyetemekre – és ezen belül a magyar tagozatokra is – az eltömegesedés jellemző. A nagy csoportlétszám, a megfelelő infrastruktúra és az egyetemi jegyzetek hiánya miatt kinek-kinek személyesen kell megtalálnia a módját, hogy a minőséget ne sodorja el teljesen a mennyiség uralma. A bukaresti román sajtóban, különösen a 22 címűben, hónapok óta a felsőoktatás eltömegesedése és a minőségbiztosítás (akkreditáció) az egyik legfőbb téma. A romániai akkreditációról a magyar oktatói testület körében sem igen folyik párbeszéd. A kolozsvári egyetem magyar oktatóinak egyik utolsó fórumán Cs. Gyimesi Éva két megfontolandó szempontra hívta föl a figyelmet. Az egyik szerint a viták helyett vegyék a közös célt vegyék figyelembe: a hallgatók szakmailag hatékony képzését. A másik: vonják be azokat az egyetemi tanárokat is, akik az egykori Bolyai diákjai, majd tanárai voltak, és van néhány évtizednyi tapasztalatuk a tanszékszervezésben. Ezekről javaslatairól azt írta az Erdélyi Naplóban egy váradi újságíró, hogy Cs. Gyimesi Éva „ezúttal két értelmetlen mondatra ragadtatta magát”. A budapesti Felsőoktatási Kutatóintézet munkacsoportja, élén Kozma Tamással, a tavalyi kézikönyv után (Kisebbségi oktatás Közép-Európában. Új Mandátum Könyvkiadó, 2005.), amely a romániai magyar felsőoktatás intézményei közül csupán a Partiumi Keresztény Egyetem képzési struktúráját tárgyalta alaposan, belehelyezve a romániai kisebbségi oktatás szerkezetébe (Szűcs István tanulmánya), idén kiadtak egy másik könyvet: Felsőoktatási akkreditáció Közép-Európában, Kozma Tamás és Rébay Magdolna szerkesztésében (Új Mandátum Könyvkiadó, 2006.). Megállapítható, hogy Romániában tekintélyelvű, bezárkózó, a diákok véleményszabadságát kizáró oktatási struktúra dominál. /Cs. Gyimesi Éva: Mértékbiztosító. Az egyetemi akkreditációról. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), júl. 11./
